2011. október


Hírek

“2006 őszén a magyar állam több intézménye is leszerepelt” + képek

Mindenki tudja, hogy öt évvel ezelőtt igen kaotikus állapotok uralkodtak Magyarországon, 2006. szeptember 19-én nagyon sok rendőr, az azt követő napokban pedig sok civil sérült meg – mondta Révész Máriusz azon a parlamenti találkozón, amelyen a fideszes képviselő és családja találkozott azokkal a rendőrökkel és hozzátartozóikkal, akik ellen – a politikus ügyében – büntető eljárás folyik. A pénteki találkozót követően közös látogatást tettek az Országgyűlés épületében. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők.



Hírek

Ciprusfa Liszt Ferenc születésnapjára

Világhírű zeneszerzőnk, Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a Diósdi Női Kar koncertet adott október 22-én este a Polgármesteri Hivatal Dísztermében.

Az emlékkoncert előtt a Hivatal és a Szent Gellért-kápolna között ciprusfát ültettek és emléktáblát avattak Liszt Ferenc emlékére, amelyet Sirákné Kemény Kinga karnagy leplezett le.



Hírek > Sajtóanyagok

Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő ünnepi beszéde Érden

Október 23-án délelőtt az érdi városi ünnepségen beszédet mondott dr. Aradszki András országgyűlési képviselő, amelyet alább közlünk:

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves ünneplő Honfitársaim!

1, Október huszonharmadika joggal nevezhető a „Szabadság Napjának” nem csak Magyarországon, hanem Európában is. Ennek okára Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum igazgatója két nappal ezelőtt, a Kommunizmuskutató Intézet létrehozásának bejelentésekor így világított rá:

– Tudjuk, hogy a XX. századi totális diktatúrák közül a kommunizmus bizonyult a leghosszabbnak, az 1917 novemberében Oroszországban “berendezkedő” elnyomó rendszer összeomlásáig megőrizte demokrácia- és emberellenes vonásait.

A kommunizmusnak csaknem 100 millióan estek áldozatul. Ez a pusztító rendszer fél Európát maga alá gyűrte, majd megjelent a legtöbb kontinensen is. A kommunizmus, vagy más néven “nemzetközi szocializmus” ma is emberek millióit fosztja meg attól, hogy önállóan rendelkezzenek sorsukról.



Hírek > Sajtóanyagok

Emlékezés 1956-ra

Diósdon pénteken, október 21-én este került sor az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségre.  amelyen részt vett és a helyi KDNP-vel közösen koszorút helyezett el dr. Aradszki András országgyűlési képviselő is. Az ünnepi szónok Tellér Gyula szociológus, a miniszterelnök főtanácsadója volt, aki többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a kommunista szellemiség és mentalitás még ma is köztünk él, nekünk azonban méltóknak kell lennünk hős elődeinkhez, akik bátran kiálltak a szabadságért, a mi mostani szabadságunkért is.



Vélemények

Új pártot alapított Gyurcsány Ferenc

Új, nyugatos, polgári balközép pártot hoz létre Gyurcsány Ferenc, aki bejelentette: kilép az MSZP-ből. Az új párt neve Demokratikus Koalíció, a parlamenti frakciót pedig Molnár Csaba vezeti majd. A volt kormányfő ezt október 22-én, az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform első születésnapján jelentette be a Vasas Fáy utcai sportcsarnokában.



Hírek

Budapesti ünnepi meghívók


Mivel a Fidesz október 23-i központi rendezvénye elmarad, ezért a Fidesz vezetősége a következő két rendezvényt ajánlja az érdeklődők figyelmébe:

– A Budapest Főváros I. és II. kerületének önkormányzata által szervezett megemlékezés, ahol beszédet mond Dr.  Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere és L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának  elnöke.

Időpont: 2011. október 23-án, vasárnap 10 óra

Helyszín: Budapest, II. kerület Széna téri emlékmű

– A Fővárosi Önkormányzat ünnepi megemlékezése az 1956-os forradalom 55. évfordulója alkalmából. Beszédet mond: Tarlós István főpolgármester

Időpont: 2011. október 23-án, vasárnap 11 óra

Helyszín: 1088, Budapest, Bródy S. u. 5-7. (A Magyar Rádió épülete előtt)



Hírek

Október 23., a Szabadság Napja budapesti eseményei

Ismét kordonok nélküli, családi programokkal teli nemzeti ünnepre hívnak minden korosztályt a szervezők október 23., a Szabadság Napja alkalmából. Szombat délután a Műegyetemen lesz megemlékezés, ahonnan fáklyás menet indul a Bem térre, majd a Kossuth térre. Vasárnap a Kossuth téren lesznek családi programok, koncertek. Az ünnepet a „négyes-hatos” villamosra szállva is át lehet élni, csütörtöktől november 5-ig ugyanis a forradalmat idéző hangulatban közlekednek a villamosok.



Vélemények

“… abban az órában, amikor nem is gondoljátok”

Az elmúlt hetekben Diósdon két ismert közszereplő is tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából. (Nyugodjanak békében!) Elgondolkodtató lehet ez mindnyájunk számára. További figyelmeztetésként álljon itt Jézusnak, az élet Urának tanítása, ami épp a mai evangélium szövege:



Hírek

Fizessenek az egykori MSZMP vezetői!

Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő javaslata alapján vizsgálni fogják annak a lehetőségét, hogy akik korábban a Magyar Szocialista Munkáspártban (MSZMP) vezető tisztséget töltöttek be, jóvátételi adót legyenek kötelesek fizetni, amelyet az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatai hozzátartozóinak kártalanítására, és az 56-os szervezetek javára fordítanának – hangzott el Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének hétfői sajtótájékoztatóján.



Hírek > Sajtóanyagok

Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő októberi sajtótájékoztatójáról

Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő október 6-án délután Érden, a Polgárok Házában megtartotta szokásos havi sajtótájékoztatóját, majd részt vett a város október 6-i ünnepi megemlékezésén.

Bevezetőjében elmondta, hogy a sajtóban sok minden megjelent a kolontári katasztrófa bizottsági vizsgálatáról, azonban csak annyi igaz, hogy a vizsgálattal kapcsolatban megvannak a témafelelősök, de a bizottság még nem tart a következtetések levonásánál, azaz nem fogadta el a jelentést. Ő maga mint témafelelős a veszélyes hulladék jellegének kérdésével foglalkozik.



Hírek

“Segíteni kell azokat, akik gyermeket vállalnának, lakást vásárolnának”

A kormány új otthonteremtési programja újra bevezeti a szocpolt. Erre azonban csak azok pályázhatnak, akiknek nincs köztartozásuk, és az igénylők legalább egyike bejelentett munkahelyen dolgozik – hangsúlyozta Szijártó Péter a Duna TV Közbeszéd című műsorában. 



Hírek

Orbán Viktor felszólalása a KÉSZ kongresszusán

Senkinek nem hagyjuk, hogy visszalökje Magyarországot a “görög útra” – jelentette ki Orbán Viktor a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) nyolcadik országos kongresszusán pénteken Budapesten.

A kormányfő beszédében kifejtette: az évek óta tartó világválság aligha orvosolható a jelenlegi keretek között, alapvető fordulatra van szükség, mert nemcsak gazdasági, pénzügyi, ökológiai válság dúl, hanem szellemi is, és valószínűleg ez a többi válság alapja. “A teremtőjétől elszakadt embernek bomlik a hite, az erkölcse, a családja, a társadalma. Önző lesz, és pillanatnyi érdekeit többre tartja az igazságnál. (…) Megtapasztalhatjuk ezt manapság is a devizaadósok megsegítésének akadályozásában” – mondta.



Hírek

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményei a népszámlálással kapcsolatosan

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága a népszámlálással kapcsolatos kérdőívek internetes, illetve hagyományos kitöltésével kapcsolatban az alábbi közleményt adta ki:

Felhívjuk minden katolikus testvérünk figyelmét, hogy a napokban kezdődött népszámlálás során, a Központi Statisztikai Hivataltól kapott tájékoztatástól eltérően az internetes kitöltés esetén a “katolikus” szót önmagában nem fogadja el a rendszer. Ebben az esetben javasoljuk a “Magyar Katolikus Egyház” lehetőséget választani.

Amennyiben hagyományos kitöltés esetén a számlálóbiztos nem fogadná el a “katolikus” jelzőt, akkor a “római katolikus” vagy a “görögkatolikus” megjelölést célszerű választani.

Budapest, 2011. október 3.; Magyar Katolikus Püspök Konferencia Titkársága



2017. december 13., szerda - Luca







Diósdi Fidesz - kapcsolat@diosdifidesz.hu

Készítette: Indigo Graphics
Weblap olcsón...