2013. február


Hírek > Vélemények

XVI. Benedek pápa elbúcsúzott Rómától és a világegyháztól – ma este 8 órakor lemond hivataláról

Benedek pápa ma délután 5 órakor hagyja el a Vatikánt, és néhány hónapra a Castel Gandolfo-i pápai palotába költözik, ahol beszédet mond az őt köszöntő tömegnek. (Ez lesz utolsó nyilvános pápai megnyilvánulása.)

Róma püspöke, Péter utóda, Krisztus földi helytartója ma este 8 órakor lemond hivataláról.

Február 27-én, szeBenedek pápa 250rdán délelőtt fél 11-kor kezdődött a Szent Péter téren az általános pápai audiencia, amelyre a vártnál is nagyobb hívősereg érkezett az olasz egyházmegyékből és a világ minden részéről, amint ezt jelezték a spanyol, amerikai, magyar, lengyel, horvát, szlovák, bajor és egyéb nemzeti zászlók, valamint hatalmas transzparensek, amelyeken különböző nyelveken olvashattuk: „Köszönjük Szentatyánk, hiányozni fogsz, mindig a szívünkben maradsz”. Benedek pápa 245

A 150 ezer hívő nemcsak a bazilika előtti teret, hanem a környező utcákat is megtöltötte, ahonnan óriás kivetítőkön követték nagy figyelemmel és összeszedetten a búcsúzó pápa szavait. Rendkívüli, történelmi eseménynek lehettünk részesei, hiszen nem a gyász könnyeivel búcsúztunk el Péter utódától, hanem meghatott és hálás örömmel, annak tudatában, hogy XVI. Benedek továbbra is mellettünk marad, imádkozik értünk, szívébe zár mindnyájunkat.



Hírek > Sajtóanyagok

Adósság, energetika, rezsicsökkentés – Aradszki András Diósdon

Adósságunk 55%-át vállalja át az állam

A helyi Polgári Körök meghívására Diósdon tartott előadást Magyarország energiastratégiájáról dr. Aradszki András országgyűlési képviselő (KDNP) tegnap este a Kék Géza Közösségi Házban, telt ház előtt.

DSC03038Az eseményen elhangzott, hogy az illetékesek a nap folyamán írták alá a nagyközség adósságának állami átvállalásáról szóló dokumentumot. Ennek értelmében a kormány által tervezett minimális 40% helyett 55%-os adósság-átvállalás történt meg, ami nagyban köszönhető dr. Aradszki András és dr. Ostorházi László képviselő (Fidesz) hathatós közbenjárásának.

Az igényes  vetített képes előadáson szó volt Magyarország energetikai tervei között a szénhidrogének jelenlegi tartalékairól, a megújuló energia forrásairól és hazai lehetőségeiről, valamint a jövőt illető, immár stratégiailag megfogalmazott és tervbe foglalt reális elképzelésekről.



Hírek > Sajtóanyagok

Magyarország jobban teljesít

Magyarország az elmúlt években megújult.

Mindannyian nagy áldozatokat hoztunk azért, hogy talpra állítsuk az országot. Közös munkánknak és áldozatainknak köszönhetően kiszolgáltatottságunk mára jelentősen csökkent. Magyarország ma már nemcsak a 2010 előtti időszakhoz, hanem Európa számos országához viszonyítva is jobb teljesítményre képes. Jobban teljesítünk a nyugdíjak védelme, a családtámogatások, a rezsicsökkentés, a munka megbecsülése és a közbiztonság terén is.

Az alábbi honlap azzal a céllal készült, hogy bemutassa az elmúlt évek legfontosabb kormányzati döntéseit, amelyek eredményeként Magyarország ma már jobban teljesít. Arra kérjük, látogasson el az alábbi oldalra, és ajánlja családtagjainak és barátainak is!

Magyarország jobban teljesít.

http://jobbanteljesit.magyarorszag.hu/



Hírek

A kormány nem hagyja szó nélkül a szocialisták hazugságait

LogóAz Országgyűlés Fidesz-frakciója üdvözli, hogy a kormány nem hagyja szó nélkül a szocialisták hazugságokra alapozott gyűlöletkampányát, és bemutatja az ország eredményeit, amelyet a kormányváltás óta és az európai válság közepette tudott elérni.

A nagyobbik kormánypárt szerdai közleményében azt írta: a baloldal gyűlöletkampánya és hazugságai helyett, az emberek az ország és a kormány teljesítményéről, eddigi erőfeszítéseiről szeretnének hallani, nem kíváncsiak azoknak a hazug plakátjaira, akik tönkretették az országot.



Hírek > Sajtóanyagok

Szocialista csúsztatás a Diósdhéjban-ban. Közlemény

Épp a kommunizmus áldozatainak emléknapja környékén került a lakosság kezébe a Diósdhéjban c. lap februári száma, amelyben “Tájékoztatás” címmel Bogó László képviselőnek, az MSZP diósdi elnökének és megyei képviselőjének populista és demagóg írása olvasható a volt Ságvári Endre és volt Zalka Máté utca lakóihoz. (Jellemző, hogy a “szerző” még mindig nem tekinti múltbelinek az említett utcaneveket!)



Hírek

Dr. Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

OV évértékelő 130222 - 03

Magyarország jobban teljesít az emberek mindennapi terheinek csökkentésében, az érdekérvényesítésben, a családok támogatásában, a nyugdíjak területén, a munka megbecsülésében, a rendőrség bővítésében, a felesleges kiadások lefaragásában, az egészségügyben és a felzárkóztatásban is – hangsúlyozta évértékelő beszédében Orbán Viktor pénteken. A miniszterelnök szólt arról is, hogy folytatódik a munkahelyvédelmi akcióterv, és program indul a bérből és fizetésből élőknek. Az eseményen készült videó itt megtekinthető:

http://www.fidesz.hu/index.php?Rovat=10031&Media=14538



Hírek

Meghívó

A Diósdi Polgári Körök Szövetsége tisztelettel meghívja Önt és kedves családját

 2013. február 27-én, szerdán 18.00-kor

a Diósdi Kék Géza Közösségi Házban

tartandó baráti összejövetelére.

Vendégünk:

dr. Aradszki András

országgyűlési képviselő (KDNP),

az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának tagja

vetített képes előadása és a beszélgetés témája:

Magyarország energetikai stratégiája

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Kérjük, hozza magával barátait, szomszédait, ismerőseit!

Baráti üdvözlettel:

Logó - Diósdi Polgári Körök



Hírek

Kiállítás a légszennyezettségről Törökbálinton

A Levegő Munkacsoport sajtóközleménye

A részecskeszennyezés veszélyeiről és a lehetséges megoldásokról nyílt kiállítás a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban február 20-án. A kiállítást rendező Levegő Munkacsoport a kisméretű szálló por (PM10) csökkentés ágazatközi intézkedési programjának fontosságát mutatja be az önkormányzati képviselőknek és minden érdeklődőnek annak érdekében, hogy elősegítsék a program végrehajtását. A megnyitón részt vett és kérdésekre válaszolt dr. Aradszki András országgyűlési képviselő is.

DSC02994



Hírek > Sajtóanyagok

Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő februári sajtótájékoztatójáról

DSC03011Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő szokásos havi sajtótájékoztatóján a következő témákat érintette:

1. 2012. dec. 15-én született meg a 10 %-os rezsiár-csökkentési rendelet, amit az ellenzék kritizált, a lakosság viszont pozitívan fogadott. „Mint energetikával is foglalkozó politikus azt mondhatom, hogy ez a díjcsökkentés nem egyszeri, hanem fenntartható intézkedés, és a két kormányzó frakció szerint további díjcsökkentések várhatók (víz, szennyvíz-elvezetés, kéményseprési és szemétdíj)” – szögezte le a honatya. A gyulai frakcióülésen vita volt arról, hogy gondosan és körültekintően készítse elő ezt a kormány. Az elektromos áram és a gáz árának további csökkentése is várható, mindez „benne van a rendszerben”. A kérdés annyi, hogy mennyiben a termelőkre, mennyiben az elosztókra terhelődik majd a csökkentés.

A rezsicsökkentés ténye mutatja, hogy mi a különbség egy baloldali és egy jobboldali kormány között. A már végrehajtott és a várható csökkentésnek is megvan a fedezete, a csökkentés fenntartható. Az E.ON által kötött orosz gázszállítási szerződés (GAZPROM) nemsokára lejár, az E.ON megvásárlásával a kormány ezentúl döntési pozícióban lesz az orosz gáz árát illetően. Ez mintegy 10-15 %-os díjcsökkentés lehetőségét hordozza.



Hírek

További mocskolódásokkal és hazugságokkal folytatódik az MSZP gyűlöletkampánya

LogóA Fidesz közleménye

– A magyar emberek többsége úgy gondolja, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon tette tönkre az országot, ők azok, akik veszélybe sodorták és csaknem Görögország sorsára juttatták Magyarországot.

– Egy nyakig eladósodott ország, munkanélküliség, segélyen tengődő százezrek, kifosztott kasszák, elherdált nemzeti vagyon, eladósodott és megnyomorított magyar családok százezrei maradtak utánunk.

– A magyar emberek nem kérnek ebből a veszélyes gazdaságpolitikából és nem kérnek a gyűlöletkeltésből.

– Magyarország talpra akar és talpra is fog állni: nő a foglalkoztatás, csökken az államadósság, valamint a családok és vállalkozások terhei.

– Az óriásplakátok a baloldal kétségbeesését jelzik: bukott gazdaságpolitikájukat és bukott politikusaik hatalmi osztozkodását próbálják velük takargatni.



Hírek > Sajtóanyagok

Már a diósdi községházán is leng a székely zászló

DSC02854Ma délután a diósdi községházára is kikerült a szolidaritás jeleként a  székely zászló. Az ünnepségen részt vett a testvértelepülés, Marosvécs küldöttsége is. A polgármester köszöntője után elhangzott dr. Aradszki András országgyűlési képviselő köszöntő üzenete, majd az egyik marosvécsi önkormányzati képviselő felszólalása hangzott el.

(Dr. Aradszki András üzenete alább olvasható.)



Hírek

Szűkebb költségvetésből több pénz Magyarországnak – a kormányfő Brüsszelben

OV Brüsszelben (sajtótájékoztató) 3Magyarország egy főre jutó európai uniós nettó támogatása annak ellenére nő, hogy az EU költségvetésének összege csökken – jelentette be a miniszterelnök a 2014 és 2020 közötti uniós keretköltségvetésről döntő állam- és kormányfői csúcsot követő pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján. Orbán Viktor elmondta: Magyarország Litvánia után a második az egy főre jutó támogatásokat tekintve.

A most kialkudott keretköltségvetés értelmében 2014 és 2020 között Magyarország egy főre jutó támogatása 712 ezer forint lesz, míg az idén záruló hétéves ciklusban ez 660 ezer forint volt. Ezzel az ország a harmadik helyen állt a tagállamok között.

Magyarország egy főre jutó nettó pozíciójának javulását úgy sikerült elérni, hogy eközben a teljes uniós költségvetés összege csökken – jelentette ki a kormányfő.



Hírek

Diplomáciai bonyodalom – a széklyzászló-ügy eddigi fordulatai

Székely zászló 03A kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát – tájékoztatott a Külügyminisztérium.

Kiemelték, hogy ezt az álláspontot Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is kifejtette, miután szerdán bekérették a román külügyminisztériumba. A diplomata hangsúlyozta, hogy a székely zászló használatának támogatása összhangban áll a korábbi gyakorlattal, valamint a romániai és az európai uniós jogszabályokkal is. Magyarország szolidáris a székelységgel, amikor azt tapasztalja, hogy elvitatják tőle a nemzeti jelképek használatának alapvető jogát – hangsúlyozta Füzes Oszkár, hozzátéve: „ez a románok jogos érzékenységét nem sértheti”. A nagykövet a román félnek kifejtette továbbá: az is természetes, hogy ilyen helyzetben Magyarország szolidáris a székelységgel.



Hírek > Sajtóanyagok

Diósdon is lobogni fog a székely zászló

Székely zászló 04Diósd Nagyközség Képviselő-testülete mai, rendkívüli ülésén egyhangúan – 8 igen szavazattal – úgy döntött, hogy csatlakozik Budapest XXII. kerületének kezdeményezéséhez, és hivatalosan is kihelyezi a Polgármesteri Hivatal épületének homlokzatára a székely zászlót.

Teszi ezt azért, hogy kifejezze szolidaritását az ezer éves székelyföldi magyar közösséggel (köztük a testvértelepülés, Marosvécs polgáraival), amely közösség hivatalos területi autonómiájának kialakítását a román állam nem engedélyezi, sőt bírósági ítélettel és pénzbírsággal sújtja azokat a személyeket és közösségeket, akik kezdeményezik vagy támogatják azt – akár a székely lobogó kihelyezésével is.

Ezért a képviselők döntése alapján 2013. február 9-én, szombaton 16 órakor a székely nemzeti zászló a diósdi Polgármesteri Hivatal épületén méltóképpen elhelyeztetik.

A diósdi Fidesz és a KDNP helyi szervezete szeretettel hív és vár minden erre az eseményre minden jóérzésű magyart.



Hírek

„Bajnai Gordon a Gyurcsány-kormány korábbi minisztereként és későbbi miniszterelnökként az első számú felelőse hazánk eladósításának és az ország csődbevitelének”

Bajnai Brüsszelben rágalmazta a magyar kormányt

Surján László 01

A Fidesz bírálja Bajnai Gordont, amiért „a magyar embereket, a magyar demokráciát hátba döfve, senki által fel nem hatalmazva, senki által semminek meg nem választva” egyeztetett hétfőn Brüsszelben Magyarország következő 7 éves fejlesztési pénzeiről. Surján László, európai parlamenti képviselő szerint Bajnai „rossz helyen kopogtatott ötleteivel”. Az Európai Parlament KDNP-s alelnöke képmutatónak és hiteltelennek nevezte Bajnai viselkedését.

A Fidesz európai parlamenti delegációjának keddi közleménye szerint Bajnai Gordon lobbizni érkezett az előző nap Brüsszelbe, azonban „látogatása leginkább az Orbán-kormány rágalmazásáról szólt”.



Vélemények

Civil országértékelés szombaton – meghívó

Tisztelt Barátaink, Kedves Támogatóink!

Szeretettel hívjunk Önöket közösségünk ország értékelő nagygyűlésére. A nagygyűlésen értékelni kívánjuk az előző kormányok 2002 és 2010 közötti működését. Foglalkozni fogunk az Orbán kormány kétéves teljesítményével.

Célunk, hogy hagyományt és lehetőséget teremtsünk civil közösségeinknek a mindenkori kormányok munkájának értékelésére.

A nagygyűlés helye:



Hírek

Szolidaritás a székelyekkel: Diósd követi Budafok-Tétény példáját?

Székely zászló az Országházon 01Szabolcs Attila, Budapest XXII. kerületének polgármestere és Németh Zoltán, a kerület országgyűlési képviselője felhívást intézett a többi magyarországi településhez, amelyben arra kérik őket: vállaljanak szolidaritást a székelyföldi polgármesterekkel és valamennyi erdélyi magyarral, hogy érezzék, nemcsak a paragrafusokban él a nemzeti összetartozás.



Vélemények

Szentszéki vészjelzés és felszólítás a “gender-elmélet”-tel kapcsolatosan

Benedek pápa 107 egyedülA gender-elmélettel a Nyugat újból gyarmatosítja a világ többi részét – ez a vészjelző megállapítás az egyik végkövetkeztetése az Egyház társadalmi tanításának terjesztésével foglalkozó „Van Thuân bíboros” Nemzetközi Megfigyelőközpont jelentésének, amelyet január 26-án Triesztben mutatott be a központ elnöke, Giampaolo Crepaldi érsek. A 2011-re vonatkozó jelentésből kiderül, hogy az „emberi természet gyarmatosításának” jelensége óriási felforgató erővel hatalmas nemzetközi nyomást gyakorolt a kormányokra: változtassák meg hagyományos törvényalkotásukat az élet továbbadásáról, a családról és az életről elsősorban a latin-amerikai országokban.



Hírek

A Gyurcsány-Bajnai szövetség egyszer már szétverte az oktatást

A Gyurcsány-Bajnai szövetség egyszer már szétverte az oktatást – reagált Pósán László a baloldali ellenzéki pártok oktatási témában folytatott egyeztetésére.

Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes alelnöke közleményében azt írta: háromezernél több bezárt iskola és cserbenhagyott falu, több tízezer elbocsátott vagy megalázott pedagógus, megcsapolt bérek, semmivé lett szakmunkásképzés, gyakran értéktelen diplomák, segélyezettek tömege maradt azután az oktatáspolitika után, amelynek újraindítását tervezgeti ma együtt a baloldal.



Hírek

Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő a TV1 Az Este c. műsorában



2017. december 11., hétfő - Árpád







Diósdi Fidesz - kapcsolat@diosdifidesz.hu

Készítette: Indigo Graphics
Weblap olcsón...