2014. január


Hírek

Rezsicsökkentési fórum volt Törökbálinton is

 

DSC01715Rogán Antal országgyűlési képviselő, a Fidesz-MPSZ parlamenti frakciójának vezetője volt a vendége annak a rezsicsökkentési fórumnak, amelyet Törökbálinton tartottak ma este telt ház előtt a Munkácsy Mihály Művelődési Házban.

Az előadót dr. Aradszki András választókerületi elnök, országgyűlésiképviselő-jelölt köszöntötte. Ezután a frakcióvezető felvázolta a szocialista kormányok rezsipolitikáját, a  rezsicsökkentés lehetőségeit, okait és módjait, egészen a napi eseményekig. Hangoztatta, hogy a végső cél a közműszolgáltatások nonprofittá tétele, amivel az eddigiDSC01735rezsicsökkentés eredményei hosszú távon megőrizhetők lesznek. Ennek azonban feltétele, hogy április 6-án újra bizalmat kapjon Orbán Viktor kormánya, azaz Fidesz-KDNP többség szülessen az idei országgyűlési választáson is.

A szocialistáknak semmit sem szabad elhinnünk, hiszen volt 8 évük kormányon, és akkor nem tették, amit most ígérnek. Nem érdemelnek több esélyt.

A jelenlegi pozitív változások megtartása érdekében kell támogatnunk dr. Aradszki Andrást, akinek személye helyi garancia a négy éve megkezdett országépítés folytatásának – biztatta mintegy 250 főnyi hallgatóságát Rogán Antal.

aradszki.hu



Hírek > meghívó > Programajánló

Magyar Csapat – Fórum a rezsicsökkentésről (Meghívó)

Rezsicsökkentési fórum lesz január 28-án Törökbálinton,

a Munkácsy Mihály Művelődési Házban 18 órától (Munkácsy M. u. 83.).

Vendég: Rogán Antal

országgyűlési képviselő, a Fidesz frakcióvezetője,

Budapest V. kerületének polgármestere lesz.

Minden aktivistánkat és szimpatizánsunkat hívjuk és várjuk szeretettel!



Hírek

Fórumot tartottak a rezsicsökkentésről Érden

Telt ház előtt tartotta előadását Magyarország eredményeiről, köztük a rezsicsökkentés jelentőségéről és folytatásáról Bánki Erik (Fidesz) európai parlamenti képviselő 23-án, csütörtökön délután az érdi Szepes Gyula Művelődési Ház színháztermében. Beszédét számos diósi polgár is figyelemmel kísérte.

A mintegy negyvenperces előadást a házigazda, dr. Aradszki András országgyűlési képviselő konkretizálta Érd és környéke nagyságrendjére lebontva, amikor elmondta: a tavalyi sorozatos rezsicsökkentéseknek eredményeként csak az érdi polgárok zsebében mintegy 3,5 milliárd forint maradt.

A fórum utolsó részében kérdések és vélemények hangzottak el, amelyekre a honatya megnyugtató válaszokat adott.

aradszki.hu

(Az eseményről képgaléria a facebook-oldalon található: https://www.facebook.com/drandras.aradszki)

DSC01361

Megosztás



Hírek > meghívó > Programajánló

Magyar Csapat – Fórum a rezsicsökkentésről (meghívó)

Rezsicsökkentési fórum lesz január 23-án Érden, a Szepes Gyula Művelődési Központban 17 órától.

Vendég: Bánki Erik néppárti európai parlamenti képviselő (Fidesz).

Magyarország jobban teljesítÖssze kell fognunk, hogy tovább tudjuk csökkenteni a rezsiköltségeket! Most az a legfontosabb, hogy megszervezzük magunkat. Ezért a tanácskozáson a rezsicsökkentés eredményeinek védelmére létrehozzuk a Magyar Csapatot.

Legyen Ön is tagja ennek a csapatnak! Jöjjön el! A Magyar Csapathoz csatlakozhat a tanácskozáson, de ha nem tud eljönni, hívja az alábbi telefonszámot: 0623/999315!

Pest megye 1. sz. választókerületének kampányfőnöke



Hírek

Védjük meg a GYED extrát!

Kedves Barátunk!

Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának elnöke pár napja bejelentette, hogy kormányra kerülése esetén az MSZP eltörölné a GYED extrát. Ennek az új családtámogatási formának az eltörlése rendkívül nehéz helyzetbe hozná a gyermeket nevelő családokat.

A GYED extra eltörlésével kapcsolatos tervek újra azt bizonyítják, hogy a Gyurcsány-koalíció, amely egyszer már tönkretette az országot, semmit sem tanult. Egyszer már felszámolták a családtámogatási rendszert, s most újra a családokat megszorító politikájukat akarják az országra erőltetni.

Szeretnénk egyértelművé tenni, hogy számunkra a család az első! A Fidesz ezért aláírásgyűjtésbe kezd a GYED extra védelmében. Az aláírásgyűjtés a Fidesz-irodákban, köztereken és az interneten történik, ezen az oldalon:

acsaladazelso.fidesz.hu

Ha Ön is egyetért azzal, hogy a kormánynak a baloldali támadások ellenére is ki kell állnia a GYED extra mellett, kérjük, írja alá a petíciót és továbbítsa ismerőseinek is. Be kell bizonyítanunk, hogy közösen képesek vagyunk megvédeni a magyar családokat.

Üdvözlettel:

 Pelczné Dr. Gáll Ildikó



Hírek

Az államfő kitűzte az országgyűlési választás időpontját

 Áder János 03Az alábbiakban szó szerint közöljük a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményét.

Hazánk demokratikus és alkotmányos berendezkedésének fundamentumát a szabad választás joga és lehetősége jelenti.

Az általános választások időpontjának kitűzését az Alaptörvény a köztársasági elnök kizárólagos jogkörébe utalja, meghatározva annak alkotmányos feltételeit is. Alaptörvényünk kimondja: “az országgyűlési képviselők általános választását – az Országgyűlés feloszlása vagy feloszlatása miatti választás kivételével – az előző Országgyűlés megválasztását követő negyedik év április vagy május hónapjában kell megtartani”. További törvényi megkötés az is, hogy a szavazást vasárnap kell tartani, és a választás napja nem eshet a munka törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra, továbbá húsvét- és pünkösdvasárnapra.

Az utóbbi három országgyűlési választás alkalmával Magyarország polgárai minden egyes alkalommal április első felében juttathatták kifejezésre akaratukat. Amikor a 2014-es választások kiírásáról döntöttem – e hagyomány tisztelete mellett – az alábbi négy szempont vezérelt:

1. Magyarország polgárainak jogos elvárása, hogy a választási kampány időszaka ne nyúljon a szükségesnél és indokoltnál hosszabbra. Ezt a szempontot tiszteletreméltó elődeim is fontosnak tartották, amikor kiírták a választások időpontját.

2. Magyarország érdeke – demokráciánk közel két és fél évtizedes történetének közös tapasztalata alapján -, hogy politikai nemzetünk tagjaitól a 2014-ben felhatalmazást kapó új Országgyűlés mielőbb megalakulhasson, és az új kormány mielőbb munkához láthasson.

3. Magyarország pillanatai drágák, ezért hazánk polgárai szempontjából kiemelten fontosnak tartom, hogy az Európai Unió új költségvetésében rendelkezésünkre álló, több ezer milliárd forintnyi fejlesztési forrás felhasználását semmi se hátráltassa. Minél előbb lesz új felhatalmazással bíró kormány, a vállalkozások, intézmények, önkormányzatok és családok annál előbb juthatnak hozzá az ország gyarapodását és polgárainak jólétét szolgáló forrásokhoz.

4. Egy ország élete azonban nemcsak a pénzről, a gazdasági lehetőségekről szól, hanem az itt élők békéjéről és nyugalmáról is. Ezért a választások időpontját meghatározó döntésemmel azt is elő kívánom segíteni, hogy – túljutva a politikai pártok versengésével szükségszerűen együtt járó zajos kampányidőszakon – a húsvéti ünnepek lehetőleg már olyan békés és nyugodt keretek között telhessenek, ami mindannyiunk személyes és közös reménye, jogos óhajtása – bármi legyen is a hitünk.

Mindezt figyelembe véve, élve az Alaptörvényben a köztársasági elnökre ruházott jogokkal és kötelezettségekkel, a mai napon meghozott elnöki határozatommal az országgyűlési választás időpontját 2014. április 6. napjára tűzöm ki.

Budapest, 2014. január 18.

Áder János
Magyarország köztársasági elnöke



Diósd > Hírek

Újévi köszöntő – Dr. Aradszki András

Törökbálint - 130902 01
Kedves Olvasóim! Tisztelt Választópolgárok! Honfitársaim!

Amikor lezárunk egy időszakot, általában számvetést tartunk. Hálát adunk a jóért, tanulunk a rosszból és levonjuk a megfelelő következtetéseket. Idén ez különösen fontos, hiszen igen jelentős esztendőt kezdünk meg a mai nappal: a 2014. év ismét választás elé állít bennünket.

Ezt a jeles napot nem kívánom napi politikával terhelni, lesz abból részünk elég a következő hónapokban. Helyette azt kérem, ismerjük fel és értékeljük mindazokat a pozitív változásokat, amelyekben részünk lehetett az elmúlt esztendőben, és ne engedjünk azoknak a szirénhangoknak, amelyek csak negatív és lehangoló helyzetet festenek elénk.

Bár a következő időszak elkerülhetetlenül a választási kampány jegyében telik majd, próbáljunk most, az új év első napján kicsit távolabbról tekinteni magunkra, helyzetünkre és hazánkra. Lássuk meg, hogy egy olyan folyamat közepén vagyunk, amely az emberi együttélés, a nemzet java és a közösségek, köztük elsősorban a család szempontjából sorsdöntő változásokat hozott, és amelynek eredményeit, gyümölcseit a közeljövő már meg fogja hozni.

Eredményként kell értékelnünk, hogy az emberi kapcsolatok, a haza iránti elkötelezettség és a gyermekeink jövője szempontjából fontos ügyekben nagyot léptünk előre. Gazdaságilag szabadabbak lettünk, mutatóink jók, sokkal jobbak, mint számos más európai országban. Családjaink és a gyermekvállalás sehol nem látott kedvezményekben részesülnek, a munkaalapú gazdaság kialakulóban van. Egyre erősödik az igazságosság és a szolidaritás. Olyan úton haladunk, amely – bár más ország még nemigen merészkedett rá – láthatóan már most eredményes, és várhatóan hosszú távon is az lesz. Elindítottunk egy fejlődést, egy sajátos utat, amely minket, magyarokat segít végre túllépni a rendszerváltoztatás és a jelenlegi gazdasági, valamint erkölcsi válság okozta traumán. Ez a folyamat azonban nem állhat meg, különösen pedig nem fordulhat vissza, mert abban az esetben beállhatunk Görögország, Portugália, Olaszország stb. mögé, és mind gazdasági, mind nemzeti szinten búcsút inthetünk még a hosszú távú felvirágzás lehetőségének is.

Különösen fontosnak tartom a gazdasági kérdések mellett az erkölcsi megújulás fontosságát. Ebben a kérdésben is elindultunk egy – véleményem szerint helyes – úton, amely, ha nem torpanunk meg, elhozhat számunkra egy emberibb világot, ahol nem a pénz és nem az érvényesülés, hanem a szolidaritás és a szeretet az általános mértékadó érték. Ezen a területen sokkal körülményesebb az építkezés, mert a lelkekben történt ideológiai rombolásokat igencsak nehéz helyreállítani. Azonban vallom, hogy csak helyes értékrend alapján élő társadalom előtt áll biztos és reményteli jövő. Továbbra is hiszek a szeretet és az összefogás erejében.

Ezért azt kérem, hogy felelősen gondoljuk át, hogy van-e a megkezdett útnak alternatívája. Ez az esztendő a felelősség jegyében átgondolt fejlődés folytatásának vállalásában legyen sorsdöntő, hogy végre lezárhassuk a posztkommunista időszak bizonytalan időszakát, és magunkhoz, nagyjainkhoz, történelmi múltunkhoz méltóan helyreállíthassuk méltó jóhírünket magunk, gyermekeink és a nagyvilág előtt egyaránt.

Ebben segítsen bennünket ezen új esztendőben a jó Isten és a magyarok Nagyasszonya! Erősítse meg családjainkat, gyarapítsa nemzetünket, adjon erőt a küzdelmekben, és áldjon meg mindnyájunkat, a távoli, de már a közelebbi jövőben is emberhez és magyarhoz méltó életet élhessünk itt, a Kárpát-medencében.

Egy valóban boldog, eredményes és szép új esztendőt kívánok Mindnyájuknak!
Isten áldja Önöket, Isten áldja Magyarországot!

dr. Aradszki András



2017. december 13., szerda - Luca







Diósdi Fidesz - kapcsolat@diosdifidesz.hu

Készítette: Indigo Graphics
Weblap olcsón...