Századvég: erősen őrzi a kétharmados többséget a Fidesz

A március végén készült országos, reprezentatív adatfelvétel tanúsága szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz-KDNP 59, az MSZP 19, a Jobbik 12, az LMP pedig 8 százalékon áll.

Az elemzés szerint a Fidesz-KDNP kitartó politikai fölénye két okra vezethető vissza: Orbán Viktor kormányfő személyes elfogadottságára és az ellenzéki erők hiányosságaira.

A felmérés szerint Orbán Viktor ma is a legnépszerűbb politikus a magyar pártmezőnyben, a megkérdezettek 42 százaléka kedveli, 36 százaléka utasítja el. Ugyanez az érték a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP vezetője, Mesterházy Attila esetében 18, illetve 51 százalék.

A Századvég Alapítvány tájékoztatása szerint a kormányfő által képviselt, Magyarország megújul célkitűzéssel a választók 57 százaléka ért egyet, és mindössze 18 százaléka ellenzi.

A felmérésből kiderül, hogy az MSZP eddig nem tudta helyreállítani a párt iránti minimális bizalmat sem. Gyurcsány Ferenc közéleti visszatérésével a volt miniszterelnök népszerűtlensége is újjáéledt: a felnőtt lakosság kétharmada utasítja el őt, így továbbra is lefelé húzza a pártot – olvasható a napilapban.

A Magyar Nemzetben közölt adatok szerint az LMP változatlanul elsősorban a városi, nagyvárosi fiatalok pártja, politikai akciói is szinte kizárólag ebben a közegben népszerűek. A Jobbik szavazatszerző képességét elutasítottsága blokkolja, amely jelenleg 53 százalék.

(MTI-fidesz.hu)

2018. október 23., kedd - Gyöngyi







Diósdi Fidesz - kapcsolat@diosdifidesz.hu

Készítette: Olcsó Weboldal
WEB Experts – web design • WORDPress