Könyvátadás a Nyugdíjas Klubban – Marcus végre célba ér – Dr. Ostorházi László beszélgetett a szerzővel, Polgári Szilviával

Mióta él Diósdon?

2006-ban költöztem. Vidéki gyerekeskedésem végett a családi házas, kertes, kutyás lét adott volt, a szüleim talán előre belém kódolták ezt genetikailag. Ma már a Budapesten eltöltött évekre úgy tekintek, mint egy törvényszerű és szükséges kitérőre ahhoz, hogy újra visszataláljak az eleve nekem szánt életformához. A község már az első pillanatban elvarázsolt, a nagyváros közelsége épp úgy megnyugtató, ahogy a távolsága is, a ház és a kert csodálatos, mindent megtalálok egy helyen, amire szükségem van, nincsenek parkolóórák, nincs várakozás, az emberek kedvesebbek és nyugodtabbak – szóval épp nekem való.

A könyv címe Én, Marcus, egy kutyáról szól, egész pontosan egy német juhászkutya a főhőse és az elbeszélője is egyben. Hogyan született ez a különös, fordított hangsúlyozás?

Az írás lételem, ahogyan a kutyáim iránti ösztönös, mély szeretet is, szóval a kettő ötvözete kiegészítve némi idővel és végtelen elszántsággal – azt hiszem ez a recept. Gyerekkorom óta foglalkoztat a kutyák lélektana, gondolkodásmódja, az a különösen finom összehangoltság, ahogyan (ideális esetben) ember és kutya együtt tud élni, dolgozni, örülni és bánkódni. Ugyanakkor általánosságban sem beszélhetek, hisz minden egyes kutya – ahogyan mi is – önálló, specifikus személyiséggel rendelkezik, más és más sajátosságokkal bír, még fajtán belül is óriásiak a különbségek. Harminc év „kutyás” tapasztalat után végül találkoztam egy olyan állattal, aki mondhatni követelte Marcus megformálását, így napnál világosabb volt, hogy ezt a történetet „neki” kell elmesélnie.

A regény 2009-ben jelent meg, most 2011-et írunk. Miért éppen most tette ezt a kedves felajánlást?

A felajánlást valójában már tavaly novemberben megtettem. A Nyugdíjas Klub kézimunka kiállításáról kellett cikket írnom a hajdani Diósdi Krónikába és ezen esemény kapcsán született meg az elhatározás, hogy karácsonyra könyveket ajándékozzak a nyugdíjasoknak. Magánemberként logikusnak tűnt, hogy az önkormányzaton keresztül történjék az átadás, egy ilyen esemény némi szervezést és jártasságot igényel, a közszereplés pedig amúgy sem az erősségem. A polgármester úr nagyon örült a felajánlásnak, több alkalommal is ígéretet tett a lebonyolításra, azután…nos, azután nem történt semmi. Igazából ezt a tényt csak szenteste, a karácsonyfa mellett állva vettem tudomásul, mert addig reménykedtem. Pontosabban nem akartam elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet. Politikától és pártállástól függetlenül úgy vélem, az önkormányzat közhivatal, ahol közhivatalnokok dolgoznak, a megnevezés pedig magáért beszél. Innentől kezdve csupán egyetlen kérdés merül fel: ma vagy bármikor, Magyarországon vagy bárhol, melyik közhivatal vezetője engedheti meg azt a luxust, hogy egy felajánlással ne törődjék?

Most, hogy végre megtörtént az átadás, Marcus végre célba ért, mit gondol?

Töretlenül hiszek a jóban, és abban, hogy a jó dolgok utat törnek maguknak. Örülök, mert adni legalább akkora boldogság, mint kapni. És nem utolsó sorban köszönöm Önnek és a Fidesz-KDNP helyi szervezetének a szervezést és a fáradozást, mellyel eljuttatta ezt az adományt a nyugdíjasoknak.

Én köszönöm, mind a magam, mind a Klub tagjai nevében.

 

Dr. Ostorházi László

Fidesz-KDNP frakcióvezető 


Cimkék: , ,

2019. június 20., csütörtök - Rafael







Diósdi Fidesz - kapcsolat@diosdifidesz.hu

Készítette: Olcsó Weboldal
WEB Experts – web design • WORDPress