Menü Bezárás

“Trianonban a másság volt a fő probléma” – A honatya volt az emlékezés szónoka

 Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő tegnap, a trianoni békediktátum aláírásnak gyásznapján és egyben a Nemzeti Összetartozás Napján délután fél 5-kor Diósdon vett részt az ez alkalomból szervezett rendezvényen, amelynek végén elhelyezte a megemlékezés koszorúját is a templomkertben álló emlékműnél. Beszédét az alábbiakban olvashatják:

 

Tisztelt Polgármester úr, kedves emlékező Honfitársaim!

1, Három esztendővel ezelőtt, a trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulóján, 2010-ben Magyarország Országgyűlése törvény formájában juttatta kifejezésre a magyar nemzet összetartozásának valóságát, a következő szavakkal megalkotva a mai emléknapot:

P1020116„A Magyar Köztársaság Országgyűlése kötelességének tekinti arra inteni a nemzet ma élő tagjait és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békediktátum okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt merítve a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak. Ennek érdekében az Országgyűlés június 4-ét, az 1920. évi trianoni békediktátum napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítja.”

A budapesti Duna-parton álló Országház ezzel lélekben a Nemzet Házává lett.

2, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

1920-ban az első világháború súlyos anyagi és embervesztesége, a nemzetáruló Károlyi-kormányzás, valamint a 133 napig tartó vörös diktatúra után a győztes nyugati hatalmak végzetes csapást akartak mérni Magyarországra. Szerepet játszott ebben a környező népek területvágya és nyugati lobbija, a hazug propaganda és – valljuk be – a háborút megelőző évtizedek, a „boldog békeidők” hazai belpolitikája is.

Ebben az időszakban ugyanis hazánkban is olyan erők kerekedtek felül, amelyek a felvilágosodás jegyében mellőzni kezdték a hagyományokban és nemzetben gondolkodás ezeréves vonulatát, és egy kozmopolita, azaz világpolgár-mozgalom (bolsevikül ezt úgy mondják: internacionalista mozgalom) révén gyökereitől kívánták megfosztani a szentistváni Magyarországot. Látnunk kell azt is, hogy ez a törekvés azóta is tart, hiszen a magukat ma liberálisnak és szocialistának nevező, nem nemzetben gondolkodó irányzatok eredetét és gyökereit ezekben az időkben kell keresnünk. Ne legyenek illúzióink: felfogásuk és céljaik azóta sem változtak.

Nap mint nap tapasztaljuk, hogy az említett irányzatok hogyan igyekeznek szétzúzni Európa hagyományos társadalmi berendezkedését, az öreg kontinens népeinek identitástudatát, a hagyományos modelleket a nemzet, a haza és a család vonatkozásában. Európa ma sem méltó önmagához és hagyományaihoz; az Unióban egy mindent felforgató, saját magán kívül semmit sem tisztelő, önző és pénzhajhász felfogás uralkodik. Ez sodorja folyamatos válságba Európát. Azt az Európát, amelyet mi, magyarok megannyi csatában és megszállásokat elviselve védtünk ezer esztendőn keresztül. Azt az Európát, amely nemtelen hálája jeleként Trianonban akart végső kegyelemdöfést adni ennek a népnek, a magyarok államának.

3, De vajon miért? Miért e szörnyű ellenérzés, ellenkezés és ellenségeskedés velünk szemben akkor és most? Miért alkalmaztak akkor is kettős mércét, ha rólunk volt szó, és miért mentek el a végső igazságtalanságig akkor is, amikor Magyarország került terítékre a tárgyalóasztalnál?

 

Hölgyeim és Uraim, kedves Emlékezők!

Ismét csak ne legyenek illúzióink! Nem a kisebbségekkel való bánásmódunk, nem a Nyugat szokásos felületessége és tájékozatlansága, főképp nem a mi háborús felelősségünk vagy kollektív bűnös voltunk, hanem egyetlen ok húzódott és húzódik meg emögött a viselkedés mögött akkor is és most is. Ez pedig a mi világfelfogásunk és világnézetünk mássága.

Igen, a másság. Aminek a tiszteletét manapság annyira meg kívánják követelni kozmopolita és liberális polgártársaink. Ők a viszonylagosság alapján akarnak értékrendszert létrehozni; nekik elvetendő mindaz, ami biztos alapot nyújthat egy közösség – például a család vagy egy nemzet – fennmaradásához. Ők maguk kívánják megmondani, hogy mi a jó és mi a rossz; a relativizmus mocsarán akarnak – a másság tiszteletének jelszavával – diktatúrát kiépíteni. Elég az elmúlt napok franciaországi eseményeit figyelemmel kísérni, hogy láthassuk, mit jelent ez: ott a szocialisták nyíltan szembeszállnak a tömegek erkölcsileg helyes és jogos akaratával, hatóságilag zaklatják a lakosságot, vernek szét békés megmozdulásokat, és veszik semmibe a tömeges ellenvéleményeket – így szégyenítve meg saját nemes történelmi hagyományaikat. (Persze az ilyen szocialista viselkedésről nekünk is van tapasztalatunk 2006 októberéből.)

Trianonban a másságunk volt a fő probléma. Az, hogy túléltük a háborút, hogy le tudtuk győzni az őszirózsás ámokfutást, majd pedig a bolsevik diktatúrát, és antant-megszállás alatt is készen álltunk egy új életre. Egy új életre, amely nem egy nihilista és értéktagadó felvilágosodáson, hanem az ezeréves keresztény hagyományokban gyökerezett – volna.

 

4, Tisztelt Honfitársaim, nincs új a nap alatt.

Ma ugyanez a probléma. Ma ugyanezek a nemzet- és értékpusztító erők nem akarják hagyni, hogy önmagunk lehessünk. Ma ugyanez a liberális, nihilista, a – Benedek pápa szavaival élve – relitvizmus diktatúráját építő sátáni erők akarják újból elfojtani a magyar nemzet életösztönét, amikor a szakadék felé rohanó Európának új utakat mutatva próbálunk önerőből kijutni a válságból. Próbáljuk a gazdasági válságot az erkölcsi válság megszüntetésével legyőzni. Próbáljuk életben tartani a nemzettudatot, mert közösség nélkül nem lehet megmaradni. Ösztönözzük a nemzeti együttműködést és erősítjük az összetartozás tudatát, mert tudjuk, hogy enélkül befolyásolhatók leszünk, és elveszítjük szabadságunkat. Próbájuk megmenteni a családokat, miközben tiszteletben tartjuk a házasság intézményét, védjük az emberi életet és annak méltóságát a magzati léttől kezdve, mert csak így lehet jövőnk.

Ma tehát nem más, mint ez a szálka a száz éve pusztító nyugati erők szemében. Hogy van öntudatunk, van tervünk, van célunk, és nem hódolunk be idegeneknek. És ahogyan isteni csoda révén, de mégis – karizmatikus vezetők irányításával – túléltük Trianont, úgy ma is túl tudjuk élni a nyugati világfelfogás uralkodó törekvéseit. Mert az értékeinkből nem vagyunk hajlandók semmit sem feladni: sem a magyarságunkból, sem a keresztény hagyományainkból, sem az önrendelkezési jogunkból. Ezek mentettek meg minket ezer éven át és Trianon után, és ezek fognak átmenteni bennünket a mai modern erkölcsi válság, a posztmodern világ összeomlása közepette is. Mert – mint tudjuk – „a víz szalad, de a kő marad”.

5, Ezt üzeni számunkra a mai évforduló és a Nemzeti Összetartozás Napja. Sok, igen sok múlik ma ezen az összetartozáson, amelynek építésén három éve keményen fáradozunk. Hosszú és fáradságos utat tettünk meg azóta, hogy néhai Antall József miniszterelnökünk ki merte mondani, hogy ő lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni.

Ma már nem sok híja van annak, hogy félmillió magyar visszahonosítása megtörténjék, és ők ismét magyar állampolgárok lehessenek minden ehhez fűződő alapvető joggal, így a szavazati joggal együtt. Végre megvalósulhat, hogy 93 esztendő elmúltával újra teljes jogú magyarnak érezheti magát mindenki, akinek ez fontos, mindenki, akinek fáj Trianon. Magyarország pedig ismét magához ölelheti azokat, akiket egy értéktagadó felfogás el próbált és próbál szakítani tőle.

6, Hölgyeim és Uraim! Kérem, engedjék meg, hogy végül egy rövid idézetet olvassak fel az Új Nemzedék című lap 1920. június 6-i számából, amelyből az tűnik ki, hogy az a politikai és emberi lelkesedés és eltökéltség, amely mai vezetőinknek sajátjuk, jelen volt a Trianon utáni magyar politikai elitben is, és az mentette meg a hazát. A lap akkor Horthy Miklóst idézte:

„Megteszem, ami tőlem telik, a többivel nem törődöm. Erre a régi angol eredetű közmondásra gondolok most, amikor hazám újjáépítésén fáradozom. Megfogadtam, hogy fenntartom a rendet Magyarországon, és ezt a fogadalmat megtartom. (…)

Magyarország a világháború alatt sokkal többet vesztett, semhogy megkockáztathassa, hogy még többet veszítsen. Hiszen ahol a monarchiában a világháború tartama alatt nehéz küzdelmek voltak, ott mindig magyar csapatokból állítottak ki ütközőfalat az ellenség rohamai ellen. Most tehát nincs veszteni való emberünk. (…)

A szomszéd államok, sajnos, üldözik a magyarokat, akik most alattvalóikká lettek. De én bizonyos vagyok abban, hogy régi jólétünk vissza fog térni. (…) Pénzünk is lassan visszanyeri majd értékét abban az arányban, amint a rend megszilárdul és az ország termelése fokozódik. A külföld már most tudatára ébred annak, hogy Magyarország kitűnő terület beruházásokra.”

Magyarország kormányzójának szavai ezek, két nappal a békediktátum aláírása után: „Megteszem, ami tőlem telik, a többivel nem törődöm.” Akkori és mai elkötelezettségünket híven tükrözik ezek a szavak.

7, Amikor ma emlékezünk és ünnepelünk, gyászolunk és magalapozzuk a jövő reményét, akkor töretlenül higgyünk a szeretet, az összefogás és az összetartozás erejében! És akkor ismét legyőzhetjük a nemzethalál erőit, a történelem Urának segítségével pedig további évszázadok állhatnak előttünk és utódaink előtt egy szép és boldog Kárpát-medencében!

Isten áldja Magyarországot!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Forrás: aradszki.hu