“EGY ÉLETÉRT GYŰJTÜNK…” – Jótékonysági nap az iskolában

Bogika és AnyaEz év februárjában agydaganatot diagnosztizáltak az 5 és fél éves diósdi Balogh Boglárkánál, aki Budaörsön a Szent Vince Katolikus Óvodába jár. Sajnos a tumor elhelyezkedése miatt műteni nem lehet Boglárkát, ám a különféle terápiáknak (sugár- és kemoterápia, valamint kiegészítő – azaz étrendkiegészítő, vitamin, speciális diéta, víz – gyógymódok) köszönhetően úgy tűnik, hogy állapota javul, a daganat – minden hagyományos orvosi prognózis ellenére – kisebb lett.

Kezelése rendkívül költséges, a kislány pillanatnyi állapotától függően havonta több százezer forintba kerül. Előreláthatólag még jó néhány alkalommal (sok-sok éven keresztül) kell ezt az igen nagy összeget a családnak előteremteni kislányuk megmentése érdekében.

Valójában tehát a túlélésért, ”egy életért gyűjtünk”, amikor jótékonysági estet szervezünk Bogika gyógyulásáért 2013. szeptember 22-re. Helyi civil, mondhatni baráti kezdeményezésről van szó, amelyhez sok jólelkű segítő csatlakozott, valamint hellyel, eszközökkel és anyagilag is támogat a helyi önkormányzat.

A pénzadományokat fogadására elkülönített számlát hoztunk létre. Az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület elkülönített bankszámlaszáma:

11600006-00000000-64303710 (Bogika).

A jótékonysági nap programjai (plakátjai) az alábbiakban olvashatók.

(a szervezők)

 

Plakát 1bBiciklizz Bogiért! - plakát 


2019. június 20., csütörtök - Rafael







Diósdi Fidesz - kapcsolat@diosdifidesz.hu

Készítette: Olcsó Weboldal
WEB Experts – web design • WORDPress