A forradalom kitörésére emlékeztünk – Aradszki András beszéde

'56-os megemlékezés 005A meghirdetett programnak megfelelően, október 22-én este tartotta Diósd Város Önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésére emlékező ünnepi rendezvényét a Jókai téri ’56-os emlékműnél.

A Himnusz eléneklése után dr. Aradszki András országgyűlési képviselő mondta el röviden ünnepi gondolatait, majd Baranyi László színművész, ’56-os nemzetőr szavalt. Őt követte dr. Holló József nyugállományú altábornagy ünnepi megemlékezése, végül megtekinthettük az Eötvös József Általános Iskola diákjainak műsorát.

Befejezésül, a koszorúzás keretében a forradalom és résztvevőinek emléke előtt közösen hajtott fejet a Fidesz helyi csoportja, a KDNP helyi szervezete és az önkormányzati Fidesz-KDNP frakció nevében dr. Ostorházi László és Eőry Zsolt.

Az ünnepséget a Szózat eléneklésével zártuk.

Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő beszéde az alábbiakban olvasható:

 

Tisztelt Polgármester úr, Alpolgármester úr, kedves ünneplő diósdi Polgárok!

1, 1956. A XX. századi magyar forradalom és szabadságharc.

32 és fél évvel később, 1989 januárjában hangzott el róla hivatalosan először más meghatározás, mint az, hogy „ellenforradalom”. Nagyságát és méltóságát, emlékét és világra szóló hírnevét addig csak titkon, családi fészkekben és az emberi emlékezetben, a szívekben lehetett őrizni és továbbadni – mint minden magyar szabadságharcét a megtorlás és a bosszú kezdeti időszakában.

2, Pozsgay Imre államminiszter, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Politikai Bizottságának tagja 1989. január 28-án a Kossuth Rádió 168 óra c. műsorában a következőket mondta a párt Központi Bizottsága által felállított ún. történelmi albizottság tanulmánya alapján: „ez a bizottság, a jelenlegi kutatások alapján, népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt, egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek.”

A bejelentés nagy vihart kavart a közvéleményben és a párton belül. Először fordult elő 1956 novembere óta, hogy vezető magyar politikus a nyilvánosság előtt nem ellenforradalomként említette 1956-ot. Pozsgay későbbi visszaemlékezéseiben és interjúiban nem túlzott, amikor azt állította, hogy ezzel a bejelentéssel kirántotta a sámlit a hatalmat birtokló párt alól, és ebből a szempontból édesmindegy, hogy akkor valóban ez volt-e a szándéka. Vitathatatlan érdeme, hogy az akkor hatalmat gyakorló csúcsvezetők közül egyedül neki volt politikai pozíciója, képzelőereje és bátorsága ennek a lépésnek a megtételéhez.

A liberális Kis János ezt írta a Beszélőben 1999 októberében:

„A pártközpont pincéjében köztudomásúlag volt egy széf, melynek a kulcsát Kádár János éjjel-nappal magánál tartotta. Abban a széfben egy hullát őriztek. Mindenki tudott a létezéséről, de amíg Kádár kézben tartotta az országot, még csak beszélni sem volt szabad róla… Amikor Kádár távozni kényszerült, a hallgatás nem volt tovább tartható.” A „hulla”: Nagy Imre és társai, az 1956 után kivégzettek temetetlen holttestei; átvitt értelemben a véres erőszakkal és árulással levert 1956-os forradalom volt.

A népfelkelés bejelentése 1989 januárjának végén lavinát indított el. A közvélemény számára világossá vált, hogy a hatalom monopóliumát még mindig kezében tartó állampárt egysége és önbizalma megingott, láthatóvá váltak a repedések. Ennél is átütőbb hatást gyakorolt, hogy az egykori ellenforradalmi határozat könyörtelen logikája visszafelé is érvényesült. Ha 1956 nem volt ellenforradalom, akkor nem volt indokolt a szovjet beavatkozás, akkor a rendszer restaurációja, a fegyveres erőszak és a megtorlás nem a nép és a haladás érdekében tett erőfeszítés volt, hanem a hatalomból kiebrudalt, majd külső beavatkozással ismét az ország nyakába ültetett klikk kegyetlen bosszúja. A páncélszekrényben őrzött hulla előkerült, lelepleződött az MSZMP történelmi bűne. Felgyorsult a párttagság lemorzsolódása. Az új helyzetben senki nem akart a bűnösökkel egy oldalon rekedni.

Az MSZMP februárban engedélyezte a többpártrendszert. 1989. március 15-én az ellenzéki szervezetek hívására százezer ember követelt Budapest utcáin demokráciát. A tüntetők az évtizedek óta lappangó hagyományt követve „Batthány–Nagy Imre”, és „Kádár–Haynau” táblákkal vonultak az utcára. Április 25-én összecsomagolt és hazaindult az első jelentősebb szovjet alakulat, a Kiskunhalason állomásozó harckocsi gárdahadosztály. Tavasszal már senkit sem érdekelt, hogy mit gondolnak a pártközpontban 1956-ról, az akkori események  néhány hónap alatt elnyerték méltó elnevezésüket: forradalom a rendszer ellen, és szabadságharc a külső (szovjet) beavatkozás ellen.

3, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindez azért történhetett így, mert nincs titok, amely ki ne tudódnék, vagyis mindenre fény derül egyszer. 33 évnek kellett eltelnie, hogy a hazugság és az árulás vastag törmeléke meglazuljon annyira, hogy alóla az igazság virága szárba szökkenhessen. 1989-ben minden ellenzéki mozgalom és pártkezdemény 1956-ra alapozta önmagát. Hirtelen előtérbe kerültek azok az elvek és szempontok, amelyek 1956-ban mozgatták az eseményeket és azok résztvevőit. De vajon mi volt az igazi felismerés akkor, ’56-ban, és mi a tanulság ma, 57 évvel később?

Felismerés volt először is az, hogy a magyar nemzet nem tűri az elnyomást, az értelmetlen és igazságtalan terrort, amit 1945-48 között kiépített a Magyar Kommunista Párt (MKP), majd 1948-tól Rákosi vezetésével megvalósított a Magyar Dolgozók Pártja (MDP).

Másodszor az, hogy a magyar nemzet – ezer éves történelmére alapozva – erősnek találta magát akarata kinyilvánítására, az ellenség bődületes túlereje ellenére is bízott önmagában, és volt bátorsága kimondani vélt igazát.

Harmadszor az, hogy egységes fellépéssel, félretéve a megosztottságokat és árulás nélkül hatalmas eredményeket lehet elérni.

Mai tanulság pedig az, hogy igazságunk és szabadságunk védelmében mernünk kell kiállni; a kommunistáknak nem szabad hinni; árulókkal nem szabad szóba állni; és tanulság még, hogy ma szintén egységre van szükségünk, ha sikert akarunk elérni. Így legyőzhető a bődületes túlerő.

4, Kedves ünneplő Barátaim!

Kívánom, hogy mindezt átérezve tudjunk ma emelkedetten ünnepelni, jövőre felelősen dönteni, és így hazánk még sok hosszú, boldog esztendő elé nézhessen – ahogy az ’56-osok akarták!

Isten áldja Magyarországot! Köszönöm megtisztelő figyelmüket! 


2019. január 20., vasárnap - Sebestyén







Diósdi Fidesz - kapcsolat@diosdifidesz.hu

Készítette: Olcsó Weboldal
WEB Experts – web design • WORDPress