Menü Bezárás

Az IKSZ közleménye a magyar holokauszt évfordulóján

 Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség kegyelettel emlékezik meg azon honfitársaink tragédiájáról, akik egy gyilkos eszme ártatlan áldozataivá váltak a második világháború idején.

A keresztény világnézet és a kereszténydemokrata értékek szilárd alapján állva meggyőződésünk, hogy az emberi élethez és az emberi méltósághoz mindenkinek elidegeníthetetlen joga van, és a tömeggyilkos önkényuralmi rendszerek áldozatai között nem tehetünk különbséget. A holokauszt idején ártatlanul meghurcolt és meggyilkolt honfitársaink emléke előtt kötelességünk fejet hajtani.

Világossá kell tennünk minden nemzedék, különösen a fiatalok számára, hogy a nemzeti és a nemzetközi szocializmus megjelenési formái soha többé nem lehetnek részei az emberiség történelmének.

Mi, fiatal kereszténydemokraták olyan Magyarországon szeretnénk élni, ahol a szélsőséges gondolkodás a lehető legkisebb mértékben van jelen a közéletben. Bízunk benne, hogy az esetenként néhány ellenzéki politikus részéről tapasztalható jobb- vagy baloldali szélsőséges megnyilvánulások nem találnak visszhangra a társadalom széles rétegei körében, és jelentéktelen tényezővé válnak.

Kelt 2012. április 16-án, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (iksz.net)