Tízmilliárdos kárt okoznak ezekben a napokban a szocialisták

A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint tízmilliárdokban mérhető kárt okoz Magyarországnak az a kampány, amelyet az MSZP folytat az IMF-megállapodás ellen. A KDNP t közleményében kifejtette: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalódelegációjának magyarországi tartózkodása alatt a szocialisták újabb hazugságkampányba kezdtek, alaptalanul és hamisan azt állítják, hogy a magyar kormánynak nem célja a megegyezés.

Ezzel a szocialisták ismét – kommunista következetességgel – elárulják a magyar embereket, a magyar érdekeket, az MSZP jelszava: minden a haza előtt, főleg saját politikai érdekük – olvasható a közleményben.

A KDNP hangsúlyozza: valójában a pénzpiacok bizakodnak Magyarország finanszírozhatóságában, a kamatok csökkennek, az adósság egyre olcsóbban teljesíthető, az ország biztosítási kamatfelára az idei mélypontjára süllyedt, és ezeket az eredményeket veszélyezteti minden egyes szocialista hazugság.

Az MSZP szándékosan el akarja bizonytalanítani a nemzetközi piacokat, amivel súlyos,  tízmilliárdokban mérhető kárt okozhatnak Magyarországnak, a magyar családoknak. Szándékosan ássák alá a magyarok által vásárolt állampapírok pozícióit, veszélyeztetik az emberek szerény tartalékait és megingatják a stabilizálódó forintárfolyamot, még súlyosabb helyzetbe hozva azokat az adósokat, akiket éppen ők biztattak devizahitelek felvételére – áll a kommünikében.

A KDNP felszólította Mesterházy Attila pártelnököt: az MSZP tisztelje meg a vendéget, az IMF tárgyalódelegációját igazmondással.

Kiemelték: a kormány és az ország érdeke az IMF-fel való megállapodás egy olyan biztonsági pénzügyi mechanizmusról, amely tovább csökkentheti az emberek adósságterheit, könnyíthet a hazai költségvetésen úgy, hogy emellett a Fidesz-KDNP szociális céljait – a szociális adócsökkentést, a családok védelmét és a kiskeresetűek adócsökkentését – végre tudja hajtani.

kdnp.hu


2018. november 16., péntek - Ödön







Diósdi Fidesz - kapcsolat@diosdifidesz.hu

Készítette: Olcsó Weboldal
WEB Experts – web design • WORDPress