Dr. Araszki András országgyűlési képviselő október 4-i sajtótájékoztatójáról

1, Elsőként a munkahelyvédelmi akcióterv elfogadásáról számolt be Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő októberi sajtótájékoztatóján. Az előre közölt tervezethez képest csak kisebb változtatásokat hajtottak végre a szövegen: a kedvezményekhez való hozzáférés könnyebbé vált. Az akcióterv megalapozottságát az ellenzék folytonosan vitatta: azt állította, hogy a költségvetési fedezete nincs meg. Matolcsy miniszter úr határozottan kijelentette, hogy ezek a kedvezmények bene vannak a jövő évi költségvetésben, fedezetük megvan.

 

Egy másik jelentős törvény is született – a környezet védelméről szóló törvény – amelynek egyik előterjesztője ő volt. Ennek nyomán több lehetőséget kapnak az önkormányzatok pl. zajrendelet megalkotásában. Városrendészeti és turisztikai okokból fontos, hogy történelmi műemlék-helyeken éjszakai szórakozóhelyet csak rendőrségi hatósági engedéllyel lehet létrehozni. Külföldön sehol sem megengedett ennek a területnek a rendezetlensége.

 2, Hétfőn reggel a kormány rendkívüli ülést tartott. Sürgősségi eljárásban a pénznyerő automaták működtetését az Országgyűlés majdnem általános érvénnyel betiltotta. Komoly nemzetbiztonsági kockázata volt annak a vállalkozási rétegnek, akik a működtetés mögött álltak. Egyik párt sem vonta kétségbe az indokot, pedig nem kaptak még részletes tájékoztatást. A törvényt kedden fogadta el az Országgyűlés.

A pénznyerő automaták üzemeltetői a legszegényebb családok jövedelmét vitték el. Ez családok felbomlásához, a társas kapcsolatok megromlásához vezetett, továbbá a szociális és egyéb segélyek jutottak a pénznyerők üzemeltetőihez. „Én mint kereszténydemokrata képviselő morálisan és emberileg is egyetértek ezzel. Olyan extraprofitot termeltek, hogy nem hihető, hogy az eddigi üzemeltetőknek megélhetési problémát jelent az intézkedés. Az új munkahelyek számukra is rendelkezésre fogak állni” – tájékoztatott a honatya. A kormány tudatában van annak, hogy sok a játékszenvedély esetben ez pszichés, mentális betegség is. Ennek kezeléséről vélhetően gondoskodni is fog.

 3, Képviselőnk a KDNP vezérszónoka volt a kisajátítási eljárásról szóló törvény módosításának ügyében, aminek előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) volt. Kisajátítási cél lehet a környezetvédelem (lásd: MAL, Kolontár) például szennyezés, hulladéklerakó esetében. Az állam vagy az önkormányzat végzi a kárelhárítást, az okokat pedig felszámolja, ha az okozó erre képtelen. A Natura 2000-hez tartozó területeken az érzékelhető és visszafordíthatatlan károsodást okozó gazdálkodás esetén is megtehető.

 4, A Gazdasági és Informatikai Bizottság ülésére Rogán Antal elnök úr meghívta Veres János volt pénzügyminisztert, Simor András jegybankelnököt és főosztályvezetőjét a 2008-as IMF-hitel (mintegy 9 Mrd Euró) felvételének megindokoltsága kérdésében. A vizsgálóbizottság azt állapította meg, hogy nem volt szükséges a hitel felvétele ahhoz, hogy az államadósság finanszírozható legyen. Ezt sem Simor, sem Veres nem tagadta. Más indokokat hoztak: szerintük a bankok feltőkésítése és a forint megtámadása miatt volt rá szükség. Azonban az előbbi nem igényelt sürgős beavatkozást, az utóbbi sem. Összességében 19 Mrd Ft veszteséget okozott az akció. Simor szerint ilyen a bankrendszer, a hitel kamata mindig magasabb, mint a betét kamata. Azonban az IMF esetében nem így van, mert nem piaci kamatozású a hitel. „Szerintem az MNB a 8 Mrd E betétet – amit az államtól kapott – rosszabb feltételek mellett helyezte ki a piacra, mint az IMF hitel kamata. Ez az MNB szakértelmét erősen megkérdőjelezi” – fejtette ki Aradszki András. Ez olyan tévedések, hibák sora, amely már túl sok az utóbbi időkben az MNB háza táján. Valójában akkor megijedtek, nem értékelték helyesen a helyzetet. Ezért következhetett a megszorítások sora, a bérek befagyasztása a közszférában, a 13. havi nyugdíj elvétele stb.

A MALÉV privatizációja során hasonló mulasztások történtek. Azonban az általuk kialakított rendszer miatt semmilyen konkrét felelőst és felelősséget nem lehet megállapítani. Elmaszatolták és széthúzták a döntéshozatal menetét (SZMSZ stb.). Ha a MALÉV eladása nem sikerült volna, a GDP hiánya 10% fölé ment volna. Ez nem csak morális, hanem nagyon súlyos gazdasági válságot is jelez arra az időre vonatkozóan.

2010-re, a kormányváltás idejére ezek miatt a dolgok miatt adósodott el a lakosság, a vállalkozások és az állam.

5, Az új Polgári törvénykönyv általános vitája még tart. A jogszabály tervezete különböző területeket tárgyaló könyvekből áll össze. A legérdekesebb vita a családjogi törvényről szól, ugyanis a kereszténydemokraták véleménye szerint az élettársi kapcsolatok témájának nincs helye a családról szól rendelkezések között. Azon a síkon, amelyen egy kereszténydemokrata politikus gondolkodik, ez teljesen érthető. Vannak azonban jogi és praktikus szempontjai is.

A házasságban egy határozott szándékról közösen nyilatkoznak a felek (együttélés, gyermekek, gondoskodás, vagyonjog). Élettársi kapcsolatban ilyen közös akarat nincs. Gyakorlatilag látom, hogy ennek szabályozására szükség van, más kérdés, hogy ezzel egyetértek-e vagy sem.  De nem kell az élettársi kapcsolatban élőket belekényszeríteni a házasság és a család jogi kategóriái és kötöttségei közé. A kormánypártok között is van ebben nézetkülönbség. A tervezet elfogadásához azonban csupán egyszerű többség szükséges – zárta tájékoztatóját az országgyűlési képviselő.

Érd, 2012. október 4.

Eőry Zsolt, képviselői titkár


2019. január 20., vasárnap - Sebestyén







Diósdi Fidesz - kapcsolat@diosdifidesz.hu

Készítette: Olcsó Weboldal
WEB Experts – web design • WORDPress